"A kockázat óriási" - a felsőoktatási modellváltás visszavonását kérik az MTA köztestületi tagjai
Nem értik, hogy egy világjárvány közepén miért van szükség kapkodó sietségre ebben a kérdésben.
Nem értik, hogy egy világjárvány közepén miért van szükség kapkodó sietségre ebben a kérdésben.
Többcsatornás finanszírozást képzel el az állam a modellváltáson átesett egyetemeknek. Mérlegelik az állam maradék Mol- és Richter-részvénypakettjének és más állami vagyonnak az átadását is. Kétharmados törvényben fogják szabályozni az egyetemi alapítványok tevékenységét - derült ki egy szakmai fórumon.
Összevetették a mostani jelentkezések számát a korábbi évek adataival.
A Fővárosi Törvényszék szerint Alaptörvény-ellenes az egyetemi autonómia korlátozása. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ürügyén az egész új rendszer megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól, amelynek erről 90 napon belül kell döntenie.
Nagy hajtásban, hetek alatt vezényelnék le az egyetemi modellváltást az orvosképzést nyújtó egyetemeknél. Bár az intézmények hivatalosan maguk kérhették ezt, több jel is arra utal, hogy valójában belehajszolják őket a nagyobb önállósággal, több pénzzel és régiós vezető szereppel kecsegtető, de végső soron az autonómiájukat fenyegető váltásba. Mindezt lehetőleg még azelőtt sínre tennék, hogy élesedne az orvosok jogállásáról szóló törvény. A kérdésről csütörtökön dönthet két egyetem szenátusa is, Pécsen például cikkünk megjelenésekor kezdődik az ülés, ahol az ellentmondások miatt a rektor inkább levette napirendről a kérdést.
A felsőoktatási államtitkár szerint csak néhány kar áthelyezéséről és "egy-két egyetem létrehozásáról" van szó.
Bár a Budapesti Corvinus Egyetem megmaradhat önálló egyetemnek, a budai campuson lévő karok sorsa még mindig bizonytalan. A közgáz megmaradásában nagy szerepe lehetett Matolcsy jegybanki tanszékének is.
Július végén nyilvánosságra hozzák az egyetemek átszervezésének tervezetét – közölte a felsőoktatási államtitkár. Azt is elmondta, jövőre megemelik a felvételi bejutási küszöböt 300 pontra.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen sem ért mindenki egyet azzal, hogy a kormány ebbe az intézménybe vigye át az államtudományi képzéseket - állítja az Új Magyar Köztársaság nevű szervezet.
Június végére készíti el saját javaslatát működéséről a Corvinus Egyetem – mondta a felsőoktatási államtitkár. Palkovics azt is elmondta, hogy a gyöngyösi főiskolát az egribe akarják integrálni, egy mosonmagyaróvári kar pedig a Nyugat-Magyarországi Egyetemtől a győrihez kerül.
A felsőoktatási államtitkár a Corvinus Egyetemtől vár javaslatot az intézmény hatékonyabb működésére, de felvetette azt is, hogy újra összeolvadhatna a BME és a Corvinus. Azt mondta, a Corvinus budai campusát nem akarják eladni.
Nemzetközileg is versenyképes felsőoktatást akar a kormány, miközben az oktatók bére megalázó, a kutatói előmenetelhez pedig hiányoznak az alapvető feltételek. Most a kormány még több órát taníttatna a tanársegédekkel és az adjunktusokkal, de az egyetemi-főiskolai oktatók életpályamodellje, úgy néz ki, kifelejtődött a 2016-os költségvetési törvényjavaslatból.
Az egyetemen kívül létrehozzák új intézményi kategóriaként az alkalmazott tudományok egyetemét, lesznek közösségi képzőközpontok, megjelenik a hallgatók kompetenciamérése és bevezetik a mesteroktató kategóriát - a többi között ezt tartalmazza a nemzeti felsőoktatási törvény jövő héten nyilvánossá váló módosító javaslata.
Csökkenő egyetemi autonómia, a bölcsész- és társadalomtudományi kurzusok kínálatának szűkítése, a felsőoktatáshoz való hozzáférés nehezítése – a kormány nem csak az országajánlásokban foglaltakat nem veszi figyelembe. A hvg.hu megkeresésére az Európai Bizottság oktatási biztosa, Navracsics Tibor osztályvezetőjén keresztül mondott véleményt a magyar felsőoktatásban zajló folyamatokról. Túlzás lenne a nézőpontok egyezéséről beszélni.
Palkovics László felsőoktatási államtitkár szerint a fenntartó és a menedzsment hibájából fulladt kudarcba a Nyugat-magyarországi Egyetem integrációja. A soproni székhelyű egyetem egy ideje súlyos működései problémákkal küzdött, volt, hogy nem tudták időben kifizteni az alkalmazottakat. Az államtitkár szerint, ha előbb vezetik be a kancellári rendszert, elkerülhető lett volna egyes egyetemek eladósodása.
Heteken belül dönthet a kormány a Testnevelési Egyetem új campusáról, amelyet tízmilliárdos állami beruházásból fognak megépíteni.
Reagált a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a jogi karok dékánjainak állásfoglalására és azt írják, nem értik, mi a baja a dékánoknak, mert ők nem akarnak keresztbe tenni a jogászképzéseknek.
Az állam- és jogtudományi karok dékánjai közös állásfoglalásban tiltakoztak az ellen, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre vigyék az államtudományi képzést.
Petíciót és Facebook-oldalt is indítottak a Corvinus Egyetem budai campusának diákjai és oktatói, akik szerdán egy fórumon fogadták meg, hogy nem hagyják eladni a Villányi úti ingatlanokat.
Nagyjából 30-40 tüntető ment el csütörtök délután a fővárosi Kossuth térre, hogy az egyetemek autonómiájáért szervezett tüntetésen kartondobozokból felépítsék az "Oktatási Autonómia Várát". A felsőoktatás újabb tervezett átalakítása ellen akartak így tiltakozni.